Pünkösdi prédikáció – Tüzes nyelvek megjelenése - beszédvázlat -

 "És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül." ApCsel. 2,3

Keresztény testvéreim! Vallásos életünk megélésének számos lehetőségeiről beszélt Jézus több alkalommal is.  Szokszor hangsúlyozza, hogy a  vallás és a szeretet egymást nem kizáról de egymást feltételező és egymást kiegészítő, egymás erősítő kapcsolatban vannak. Nem beszélhetünk tehát úgy a vallásról, hogy közben mindez ellentétben legyen azzal, vagy kizárja mindazt ami a szeretet. 

A vallás és szeretet, mindkettő olyan kapcsolódási formák és tartalmak, amelyek szívünk mélységéből-, lelkünk zeg-zúgos tereiből-,  elménk mindent átfonó gondolataiból és létünket meghatározó erővel  “sarjad  ki”,  lelkünkben, szívünkben, elménkben “ver gyökeret”, ami az Istennel való kapcsolatunk határozza meg.  

Ott van a szeretet a szívünkben, hiszen amikor egy olyan ember mellett vagyunk, akit szeretünk, a szívünk is jelezi, ezt: érezzük, hogy eláraszt egy belső lelki béke és nyugalom, vagy egy olyan melegség, ami az életünket megszépíti, kiteljesíti. Ezért van az, hogy ha valami olyan dolgot végzünk, dolgozunk, amit szeretünk, az nem fáraszt, hanem mintha életet lehellne belénk és feltölt, életerővel, életszetetettel, életkedvvel, életszeretettel. 

A Biblia több helyen is utal arra, hogy Isten szeret és Isten maga a szeretet. Hadd nézzünk meg, hallgassunk meg egy pár bibliai ide vonatkozó részt az elkövetkezőkben:

-          “Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket” 1. Ján, 4,16

-          “ Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet”.1 Ján.4,8 ,

-          ” Isten a szeretet Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent.” 1 Ján.4,8

-          “Isten szeretet: éljetek szeretetben” 1 Ján.4,6

-          “De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is” Zsolt.103,17,

-           Isten emberszeretete és az újjászületés fürdője címadó résznél pedig ezt olvassuk a Tit.3,3-ban: “Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők” 

Hallgassunk meg most egy pár példát a vallásról amint erről a Szentírásból  olvashatunk:

-“ a vallásos érzület a testvériességet, a testvériesség pedig a szeretetet..” 2 Pét.1,7

, “Vigyázzatok: vallásosságotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól!” Mt 6,1

Tehát a Szentírást olvasva - amit hitem szerint  Jézus szeretet-parancsolata foglal össze a leglényegrehatóbban és legérthetőbben -  erről  éppen Jézus a tanításával és életével tett  tanubizonyságot, amit röviden így foglalt össze: szeresd az Istent, szeresd az embert!  Jézus elég életében tehát a cselekvő szeretet vallásosságát élte és erről tanított. Mindazok, akik tanítványai, követői kívánunk lenni, maradni mindazok a cselekvő szeretet vallásosságának a lehetőségeit kell megtalálnunk, hogy ezt éljük. Mit is jelent ez, egészen egyszerűen és röviden? Elsősorban azt, hogy a szeretet jelenti azt a kapcsolódási formát is amit Isten és ember felé megtudunk élni, megtudunk valósítani. Vagyis még pontosabban: azt jelenti ez, más szavakkal, hogy akképpen tudjuk szeretni felebarátainkat mint önmagunkat és közben ne feledkezzünk meg az Isten iránti szeretetünkről sem, hogy mindennek a szívünkben, lelkünkben, elménkben és mindenhol és mindenkor ahol erőnkkel jelen tudunk lenni az emberi életben megmutatkozzon, helyet kapjon az isteni szeretet. Ez    így nagyon szép és követendő példa is, de miként lehetséges mindez? – tehetjük fel a  kérdést sokszor, vagy kérdezhetik meg tőlünk mindazok akik szemében a vallásos megélésünk által megszólíthatóak lehetünk. Miként lehet szeretni felebarátainkat mint önmagunkat?  És miként lehet szeretni az Istent, szívvel, lélekkel, elmével, erővel?

Erre a kérdésre a pünkösdi evangéliumi történet felovasott bibliai verse adja meg az egyik olyan választ, amellyel mindenki saját maga élhet, fogadhatja el, vagy ha úgy tetszik utasíthatja el, de közömbös nem maradhat semmiképpen e pünkösdi válasz, megszólítása előtt. Miről van szó pontosabban? Röviden, egyszerűen, hasonlatokban összegfoglalva azt is mondhatjuk, hogy az egész emberi életünkről, van itt szó tulajdonképpen, az egész emberi életünk céljáról, megszólíthatóságáról, emberségünk megéléséről és mindarról a szeretetről, amivel megteretmett bennünket az Isten, amit szeretnénk megosztani a körülöttünk levőkkel és szeretnénk ha minket is hasonlóképpen szeretnének felebarátaink és megtapasztalni az isteni szeretetet.

A felolvasott bibliai  versek arról szólnak, hogy “megjelentek”, valami “nyelvek”  “ “megjelentek” -   

“ὤφθησαν” ( OFTHESZAN)  - itt egy olyan “megjelenésről”, helyesebben “látványról” van szó, amit felfogtak,megértettek,követtek vagy még közelebbi fogalmi jelentés szerint ,megláttak mindannyian , oftheszan, ofto… tehát az ofto a szemmel kapcsolatos ( mint az oftalmologie, amit már értünk is) dolgot jelent. Tehát ami megjelent, azt azért jelenhetett meg, mert ezzel kapcsolatban voltak azok akiknek mindez megjelent. Akkor beszélhetünk valamiről, bármiről ami megjelent, ha ezzel kapcsolatba vagyunk, ebben a jelenségben részünk van, ha “látjuk” , észleljük, szemléljük azt a jelenséget, amiről később szó van és ez nem más mint a :

“γλῶσσαι”  (GLOSSZAI) – ez pedig nem más mint a beszéd, tehát egy olyan jelenséggel voltak kapcsolatba ami nem volt más mint a glossza ,vagyis a beszéd. Kérdés: mikor, hogyan “látható” a beszéd? Az egyik lehetséges válasz nagyon egyszerűen: amikor az megvalósul! Vagyis itt a “teremtő nyelvről” van szó, pontosan az a nyelv ami teremtette az isteni szóval, a mennyet és a földet, amiről az Isten látta, hogy “íme igen jó”.  Itt az isteni teremtő nyelv ,”glosszaként”, emberi nyelvként vált láthatóvá, kitapinthatóvá, érzékelhetővé, valósággá. Mert azok akik ott voltak “látták”, kapcsolatba kerültek vele. Ez a nyelv, ez a “glossza” διαμεριζόμεναι ( DIAMEZIZÓMÉNAJ) azaz szétválasztott, amit magyarul kettőnek fordítt a Szentírás és még hozza teszi azt is, hogy ez  πυρός  ( PYROSZ) tehát tüzes, égető, nyelv az ami megjelent, amit láttak mindazok akik ott voltak, mert nekik részük volt ebben,

… mert rajtuk  ἐκάθισεν ( EKTHAISEN ), azaz pihent meg. Tehát ez a szétválasztott tüzes nyelv nem égette, nem semmisítette meg azokat akik ezt meglátták, mert épp hogy bennünk, rajtuk pihent meg ez a nyelv. Ez a láthatóvá vált nyelv az ami megírintette mindazokat akiknek része volt ebben és akiken megnyugodt, megpihent  a látható tüzes nyelv!

Tehát az ember és Isten iránti szeretet vallásásnak az egyik titka talán az, hogy alkalmasak legyünk meglátni, a tüzes, égető beszédet, nyelvet, ami megpihenhet bennünk és rajtunk. Ez a szétválasztott glossza, nyelv, kapcsolatokat teremt ember és ember között, ember és Isten között is. Ez a szétválasztott tüzes nyelv, világosságot, szívbéli békét, gyújt a lélekben és lecsendesíti az elmét és életerőt ad.

Az égi tüzes nyelvnek, mint “ égi leleménynek” a mai pünkösd alkalmával különösen fontos jelentéssel van Székelykáli Unitárius Egyházközség gyülekezeti közössége részére az idei pünkösdkor. Hiszen az idén október 1-én lesz az Aranyosrákosi Székely Sándor “A székelyek Erdélyben” eposzának az ünnepe , amikor felhangzik majd a Csiki Boldizsár művészúr, professzor úr által megzenésített kórus a templomban, Bíró Jenő csejdi református lelkész és karmester kórusának a megszólalásában. Az otthonról, közös Erdélyi otthonunkról szól majd az októberben felcsendülő kórusmű arról az erdélyi tündérkertről, ami fele mutatja az égi jel az utat.

Amikor tehát a pünkösdi tüzes nyelvekről olvassuk a bibliai verset, önkéntelenül is eszünkbe jut, felsejlik az 1800-as években élt püspök és költő eposza és megzenésített verssorai. Hiszen az eposzban égi jeleményről olvasunk ami mutatja az utat az otthont adó szülőföld felé, míg a pünkösdi égi tüzes nyelvek az Isten és ember-szeretet otthonába, abba az első keresztény gyülekezetbe vezet el ahol  ha megtérünk bűneinkből, és bűnbocsánatot gyakorlunk akkor egy olyan közösségnek leszünk a tagjai akik számíthatnak ránk és mi is számíthatunk e közösségre, a közösség és haza, szülőföld így jelenjen meg és így lássuk meg az idei pünkösdkor a bibliai vers  világító fényében, ahol láthatóvá válik a vallás és szeretet. Igy legyen, amen.

Az újjászületés szele - vázlat -

 

" Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fúj, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová mégy: így van mindenki, aki a Lélektől született." Ján.3,7-8

 

Kedves keresztény testvéreim!  Elérkezett hozzánk május, illetve mi érkeztünk el időben május hónapba. Körülöttünk a természetben minden megújult. Kivirágoztak és már szirmukat hullatják a fák, az énekesmadarak trillázásától hangos a mező, az erdő, a gyümölcsös kert, gerle turbélokásával szépül meg a délután,  már nem havat seprünk, hanem füvet kell vágnunk. A felszántott és boronált rögök valósággal könyörgik, hogy magot vessünk bele, hogy műveljük meg, hogy termést hozhassanak. Ez  a hónap az édesanyák hónapja, különösen május első vasárnapján ünneplik, köszöntik sok helyen az édesanyákat . (A mi egyházközségünkben, ha az Isten is megsegít, akkor egy hét múlva vasárnap lesz az anyáknapi istentisztelet.)

A megujúló természet hatással van sok hideghez, sötetséghez szokott emberi lelkünkre is. Amint felragyog a meleg és fényt hozó napsúgár, egész testünket felmelegíti és lelkünket is derüre hangolja. Ebben az életkedvet, életörömöt hozó május hónapban ünnepeljük az édesanyákat is. Az édesanyákat, ünnepeljük, akiknek szívük alatt életre  formált  bennünket az Isten. Az édesanyákat ünnepeljük, akik életet adtak, akik életre szültek bennünket.

A felolvasott bibliai versek mögött egy olyan történet van ahol szintén egyfajta születésről van szó. Csakhogy itt egészen más vonatkozásban, merül fel a születés kérdése,  vagyis pontosabban az újjászületésről van itt szó szó.  Az első gondolatunk ezzel kapcsolatosan az, hogy csak az tud újjá születni aki már megszületett. Titokzatos és ugyanakkor magasztos üzenete van az újjászületésnek magának!

Vizsgáljuk meg közelebbről azt a történetet ahonnan a bibliai verseket olvastam fel. Nikodemus- a törvénytudó farizeus – éjjel!!! – meglátogatja Jézust. ( miért éjjel és nem nappal? – milyen lehetett ez a találkozás?)

Nikodemus –  Jézust, mint Istentől jövő tanítót köszönti, és mint később kiderül ennek ellenére nem hajlandó tanulni Jézustól. Nikodemus, a főember, a törvénytudó ember, aki nem megy csak az éj leple alatt Jézushoz. A kettőjük beszélgetéséből az tűnik ki, hogy Nikodemus, Jézus-tisztelete csak távolról történik, mihelyt ezért a tiszteletért valamit tenni is kell hátrább húzódik, csak ki szeretne maradni az egészből, mert a tiszteletet csak külső formaságban kívánja megadni.

Talán innen származik a kérdése az újjászületéssel kapcsolatosan is? Miként szülessen újjá az ember ha vén, vagy bemehet-é az anyjának a méhébe? Jézus a víztől és Lélektől való újjászületés szükségszerűségével válaszol. Majd következik a történetben a mostani felovasott bibliai vers.

Jézus látja, hogy Nikodémus elcsodálkozik azon amit mond neki, vagyis, azt, hogy szükség, hogy újjá szülessen. Majd művészi érzékletességgel utal arra, hogy milyen is az újjászületés: nem lehet számokban, mennyiségben, és semmi logika alapján ezt sem kifejezni, sem következteni. Az újjászületés  hasonlítható a szélhez, amit nem tudunk honnan jön és hova, mere tart, de aminek érezzük a simogatását, vagy éppen a cibáló, romboló hatását.

Az újjászületés nem egy közömbös, nem egy beletörődő, vagy unalmas, vagy távolról szemlélődő és messziről “okos” tanácsokat osztogató állapot.

Az újjászületés érdekében kell hallani a külső és a belső hangot is, Ez viszont nemcsak hang, de egy olyan erő ami megmozdít, ha nem is tudjuk honnan jön és hova megy. Az újjászületés nem más mint visszatérés ahhoz az állapothoz amint megszülettünk, és az istenarcúságunk pírját megtalálva emberi voltunk lényegét éljük meg. Az újjászületés feltétele, hogy a Lélek, azaz isteni teremtő szellemet, erőt befogadjuk, legyen fülünk a meghallására és ha meghalljuk ezt a hangot, akkor ez alapján engedjük, hogy a gondviselő bennünk és rajtunk végigsöpörjön, áthasson és előkészítsen bennünket az áldások befogadására, a megujulásra.

 

Ámen.

 

A gyalom és Isten országának fajai

 

"Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz, a mely mindenféle fajtát összefogott; Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták. Így lesz a világ végén is: Eljőnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül. És a tüzes kemenczébe vetik őket; ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Monda nékik Jézus: Megértettétek-é mindezeket? Mondának néki: Megértettük Uram. Ő pedig monda nékik: Annakokáért minden írástudó, a ki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, a ki ót és újat hoz elő az ő éléstárából. "    Mt 13,47-52

 

Szeretett testvéreim!

Az elmúlt héten  Máté evangéliuma 13 részéből Isten országáról prédikáltam, amikor a  búza és a konkoly példázata alapján beszéltem Isten országáról.  Ezen a vasárnapon  szintén Máté evangéliuma 13 részéből olvastam fel az evangélumi alapgondolatot , amikor  Isten országáról beszélek a tengerbe kivetett háló példázata alapján.

Mind az előző vasárnap mind pedig ennek a vasárnapnak a témája az Isten országának az igazságossága. A búza és a konkoly példázatában az igazságosság az aratás motívumában jelenik meg. Azaz a búza és a konkoly magokat az aratáskor külön választják, a konkolyt elégetik és a búzát a csűrbe gyűjtik be. A mai vasárnap az isteni igazságosság ott található ahol a halászok a jó fajtákat edénybe gyűjtötték és a hitványakat pedig a tüzes kemencébe elégetik. Tehát a jók és a rosszak külön választása jelenti az isteni igazságosságot, olyképpen, hogy a jókat megtartják a rosszakat pedig elégetik. Az elégetés, mint a megsemmisítő ítélet jelenik meg mindkét példázatban. A konkolyra, a hitványságra nincs szükség egy estben sem.

Az első példázatban nem az ellenséget égetik el, hanem az ellenségnek a gonoszságát, azaz a konkolyt semmisíti meg. A második példázatban viszont magát a hitványságot, és nem a hitványság rossz következményét égetik el. A búzát és a konkolyt maguk az emberek választják szét egymástól és égetik el a konkolyt. A tengerbe vetett háló esetében pedig miután a halászok szétválasztják a jó fajtát  a hitványoktól, az érthetőség miatt olvassuk, hogy hasonlóképpen választják külön az igazakat és a gonoszokat. Amíg a hitványakat a halászok kihányták és nem törődtek velük, vagy nem volt hatalmuk fölöttük , addig az angyalok ezeket a gonoszokat a tüzes kemencébe vetik és elégetik.

A rossz és a jó közötti különbség és az ehhez való megfelelő viszonyulás az igaz és a gonosz, végső soron az igazságosság  kérdését veti fel Jézus a példázatokban.  A példázatoknak sok irányú mondanivalója mellett, egyik világos üzenete, az, hogy nem lehet belenyugodni az igazságosság győzedelmeskedik.  Szükség van az igazságosság győzelmére, hiszen konkolyból nem lehet kenyeret sütni, a hitvány fajták pedig ehetetlenek. Tehát az igazságosság a létfenntartásnak az a szükségessége, igazságosság nélkül az élet megszűnik létezni.   Elgondolkoztató, amint Jézus az igazságosságot az étkezéssel hozza összefüggésbe! A konkoly, a hitvány fajta ehetetlen!  Nem táplál  a hitványság , ugyanakkor  nem maradhat életben az, aki összetéveszti a konkolyt a búzával és a hitvány ehetlen fajokat az ehető fajokkal.  Ezt tehát mindenki tudja. Mindenki tudja mi az igazságosság, mi a jó és mi a rossz, mi  jó és mi a gonosz. Hiszen a konkolyt külön választja a búzától, az ehető és ehetetlen fajokat megtudja mindenki különböztetni. A kérdés tehát fel sem tevődik, hogy  ne tudná valaki megkülönböztetni a jót és a gonoszt, hanem  inkább úgy, hogy miképpen viszonyul az ember a búzához és a konkolyhoz, az ehető és az ehetetlen fajokhoz amit kifog a tengerbe vetett háló. Lehet úgy is viszonyulni, mintha nem tudnánk mi a különbség közttük, mikor nem vállaljuk fel mindazt ami az ítélettel jár együtt, a népszerűtlenséget vagy éppen azt hogy a jogos és józan ítélethozatalunk után nem-e kerülünk olyan helyzetbe amit inkább szívesen elkerülnénk azzal, amivel  a népi bölcseletre hallgatnánk amit így fejez ki: „ ne szólj szám nem fáj fejem”. Mégis szóllani kell, mégis fel kell vállalni a szólás miatti fejfájást , hiszen a konkoly az nem búza, és a hitvány fajok nem ehetőek.  A szólás viszont messzemenően nem elég. A szólás mellett vagy sokszor helyett cselekedetre van szükség:  vagyis külön kell választani a dolgokat, el kell égetni a konkolyt és ki kell dobni, el kell vetni a hitvány fajokat. Hogy mindezekre képesek legyünk nem vagyunk magunkra hagyatva, és mindezek mellett szembesít önmagunkkal Jézus. Megértettétek mindezeket? 

Vajon megértjük-e a számunkra és a mások számára lényeges Jézusi kérdésfelvetéseket, ezek lényegét? Vajon egyértelmű-e e számunkra,  az hogy nem téveszthető, nem cserélhető össze a jó a rosszal, a gonoszság a jósággal és meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy a búzát a csűrbe a jó fajokat pedig az edényekbe tegyük be.

Mit jelent az, hogy Jézusnak eképpen válaszolunk: megértettük Uram!? Tudomásul vettük, megértettük-e a felelősségünket? Nem mondhatjuk azt, hogy megértettük, ha továbbra sem látjuk a különbséget vagy ha nem teszünk úgy hogy látszodjon a különbség.

Ezután Jézus az írástudók bölcsességére tér ki. Az írástudó a régit és az újat is birtokolja és elő tudja hozni, annak érdekében, hogy a jóság és a gonoszság az „éléstárából” előkerüljön.

 

Ámen