Az önmagunkról és az egymásról való gondoskodás öröme

Róm. 12,16 :  “ Örvendezzetek az örvendezőkkel, a sírókkal pedig sírjatok. Éljetek egyetértésben.”

 

Szeretett tesvéreim! A mai vasárnap Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből olvastam fel. Az egész levél visszatérő kérdésfelvetése a “megigazulás”, amint ezt a hívő ember a saját életében összhangba hozhatja  a cselekedeteivel. Vagyis a fő kérdésfelvetés az, hogy milyen a helyes viszony az ember és az Isten között.  A megigazulás előfeltétele az, hogy az ember hitelesen szembe nézzen önmagával és felismerje és elismerje önmaga számára az elkövetett bűnt, majd ezt követően gyakoroljon bűnbánatot és végül keresse a bűn utáni jóvátétel lehetőségét. Pál apostol amikor a levelét     írta a római keresztényeknek azzal a céllal tette ezt, hogy a két részre szakadt közösség közötti közeledést, párbeszéd lehetőségét felajánlja. Milyen nemes gondolat és cselekedet, ha megadatik valakinek az a bölcsesség és tudás, valamint az a készség azok felől akik érdekében munkálkodik, hogy az egymással szemben álló emberek számára olyan lehetőséget teremtsen ahol nem növekszik a köztük levő szakadék, hanem epül a közösség.  

Ki is az a két csoport, akik között oly nagy volt a szakadék, mi lehetett ennek az előzménye? Néró császár uralkodásának a végén a zsidókeresztényeket kiüldözték Rómából, mert a város felégetéséért őket tették felelőssé, annak ellenére, hogy ebben nem volt részük.  Néró halála után a zsidókeresztények elleni üldözés megszűnt és az elvándorolt zsidók lassan készültek vissza otthonaikba, Róma városába. Igen ám, de időközben a pogányból  lett keresztények, vagyis a pogánykeresztények nem fogadták be őket és mindent elkövettek, hogy kiközösítsék őket  a keresztények közül.

Vagyis: voltak a zsidókeresztények, akiknek a történelmi gyökereik a zsidó vallásból sarjadtak ki , és voltak a pogánykeresztények akik nem a zsidó vallási hagyománnyal , hanem pogány vallásból lettek keresztények. Bár  látszólag mind a két csoport keresztény volt, mégis a hagyomány ahonnan érkeztek  teljesen két külön világról szólt. Amiután a zsidókeresztények elvándoroltak az üldözés miatt Rómából, a városban a pogánykeresztények közösségbe tömörültek, viszont ezek a közösségek zártak voltak, nem engedték be közéjük azokat akik nem azonos történelmi gyökerekkel rendelkeznek. Emiatt tehát a keresztény közösség között hatalmas ellentét, feszültség alakult ki , ami sokszor egymás kitákozásával járt, amint olvassuk ezt a Római levélben. Pál apostol a 12 részben az okos istentiszteletről ír, mint ami az értelem megújulásával jár, valamint nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a különböző  szolgálatok és tanítások között meglegyen a kölcsönös tisztelet.

A szeretet ne legyen képmútató és a testvéri szeretetben és az Isten szeretetében búzdítja a rómaiakat, hogy ez legyen számukra a lényeg amire figyelnek és ne arra ami elválasztja őket. Ami után arról ír, hogy áldják azokat akik üldöznek és átkozzák a kitaszítottakat, olvassuk a mostani felolvasott bibliai verseket: Örüljetek az örvendezőkkel és sírjatok a sírókkal.

A következő versekben  levelében visszatér az egymással való egyetértésre való búzdításra,  és az egymással való békességben való életre figyelmeztet, amint befejezi lélekhez-szóló intelmeit: “ Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval.”

Tehát, Pál apostol elvárásokat fogalmaz meg a keresztények fele, mint egy tanítómester amint tanít. Szavai hitelesek, hiszen Jézust állítja példaként, aki a hatalmát Istentől kapta és mindenki hasonlóképpen Istentől kapja a hatalmát és a törvény betöltése a szeretet és azokra a dolgokra kell törekedni “ amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.” ( Róm 14,19)

A mostani bibliai vers az örvendezésről, a sírásról és az egyetértésről szól.

Milyen közeli hangzásuak görög nyelven ez az egymástól nagyon távol szó, az örvendezés és a sírás. Magyarul össze sem téveszthető, viszont görögül, amint ezt Pál apostol lejegyezte:  chairó  - örvendezni ,  klaió – sírni

  Az örvendezés lelkiállapota az életért való hálaadás áldására utal.  Aki örvend, annak teljes testében szét árad valami jól eső érzés, tapasztalat, arca kisimul, mosolyra derül és jól érzi magát az aki örvend. Jutalom érzésben van része az örvendező lelkű embernek. Akit elismernek munkásságáért, aki  megérdemelt jutatmat kap a munkájáért az örvend. Akit kitűntetnek azzal, hogy azt adják neki amire  rég vágyik, amire szüksége van, az örvend, aki hosszú fáradtságos munkája után megkapja a jól megérdemelt elismerést, az örvend. Örvend az, aki befogadnak, akit elfogadnak, akit emberszámba vesznek, örvend az akinek a munkájának értelme van, és hasznos dolgot tud nyújtani embertársainak. Az öröm az amikor az ember kap és öröm az amikor az ember ad, amikor hálatelt szívvel tudja elfogadni és adni. Örvend az akit szerető  családtagok vesznek körül akit szerető közösség veszi körül, akikre számíthat és ez a közösség is számíthat rá. Örvend az az ember aki igaz társra talál.

A sírás ennek az ellentéte, mindaz sír, aki gyászol, aki elveszítette az örömét, akit nem fogadnak be, akinek a bizalmával visszaélnek, akit becsaptak, akitől elvették azt ami járt volna neki, sír az akit kitaszítanak – és így tovább.

Pál apostol tehát azokat a keresztényeket szólítja meg, akik mind az örvendezőkkel, mind pedig a sírókkal kapcsolatba vannak. Akik mind a zsidókeresztényekkel, mind pedig a pogánykeresztényekkel kapcsolatba vannak, mind az örvendezőkkel, mind pedig a sírókkal. Ezek között keresi az összhangot, az egyetértést. Hogy ne legyen a fölötti öröm, hogy valakit kitaszítanak, vagy valakit megkárosítanak, hiszen a káröröm nem osztható meg, az csak egyéni egoista módon való egyfajta irigységnek a betelejesedése, amiből hiányzik az egyetértés..

Az egyetértés:

phroneó – egyetértésben lenni: megérteni, gondoskodni, együtt gondolkodni, együtt lélegezni, együtt cselekedni, együtt hozni meg az ítéletet

 

Végül: az örvedenzők és a sírók között ha kapcsolat van, akkor az egyetértésben, azaz az egymásról való gondosokodással való osztózkodás az igaz öröm, amikor egymásra figyelnek az emberek, a keresztények és egymást támogatják, segítik és nem kitaszítják maguk közül ha másképpen gndolkolkodnak. Ámen