“ De kihez hasonlítsam ezt a nemzedséget?Hasonlatos a gyermekekhez, akik a piacon ülnek és kiáltoznak az ő társaiknak. És ezt mondják: Sípoltunk néktek és nem táncoltatok, síralmas éneket énekeltünk néktek és nem sírtatok.Mert eljött János aki nem eszik és nem iszik és azt mondják : Ördög van benne. Eljött az Embernek fia aki eszik és iszik és ezt mondják. Íme a nagy étű és részeges ember, a vámszedők s bűnösök barátja! És igazoltaték a bölcsesség az ő fiaitól. Mt 11,16-19
“ Monda pedig az
Úr:mihez hasonlítsam azért e nemzetséghez embereit?és mihez hasonlók? Hasonlók
a piacon ülő gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak és ezt mondják: Sípoltunk
nektek de nem táncoltatok, síralmas éneket énekeltünk néktek és nem sírtatok.
Mert eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik bort sem iszik és azt
mondják: Ördög van benne. Eljött az Embernek fia, aki eszik és iszik és ezt
mondjátok: Ime a falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja. És
igazoltatik a bölcsesség minden ő fiaitól.” Lk. 7,31-35
Szeretett testvéreim! A
fenti bibliai vers többször is megszólított és többször készültem erről
prédikálni - de valahogy mindig elmaradt a prédikáció. Az elmaradásnak az oka
az volt, hogy annyira elragadt az indulat amivel a bibliai vers megszólított,
hogy inkább lemondtam arról, hogy ezzel az indulattal beszéljek. Elsősorban
azért vigyáztam e bibliai versről beszélni, mert kísértett az a gondolat, az az
érzés, amint mondom igen az indulat is, hogy a versben leírtakkal egyetértve
kíméletlen kritikát szóljak és úgymond ostorozzak, ítélkezzek, megfedjek a
bibliai verssel, és mintegy önigazolás eszközeként olvassam fel, beszéljek
róla. A bibliai verseket pedig még a lelkésznek sem tanácsos úgy olvasni - és
ne adj Isten úgy prédikálni róla - hogy
az üzenet háta mögé elrejtőzzön és a versekkel igazolja a saját igazságát,
elfeledkezve arról hogy a bibliai vers üzenete számára is épp olyan megszólító
üzenettel bír, mint azok számára akiknek beszél, prédikál ezekeről a versekről.
Ugyanakkor fenn áll az a “veszély” is, hogy amikor a felolvasott bibliai
versekhez hasonló élet kritikai üzenet fogalmazódik meg, hogy a gyülekezetben
akik hallgatják a prédikációt arra gondoljanak, hogy a “pap őt kiprédikálja”,
és sértve érezze magát. Az is előfordulhat az ilyen típusú Jézusi kíméletlen
kritikai üznetről való prédikálás után, hogy a gyülekezet tagjai a prédikáció
után megállapítják “ na ezt sokan kellett volna másoknak meghallhatni, mert
azoknak szólt akik nem voltak a templomban, és ha eljöttek volna sokan tanultak
volna ebből a prédikációból.” Vagyis nemcsak a prédikáló lelkészt, papot
kísérti a gondolat, hogy egy-egy biblai versről szóló prédikációt úgy
hallgassanak, mintha ez épp nem nekik, hanem hát azoknak szólt, akik nem jönnek
a templomba, akik éppen hiányoznak vagy távol állanak az egyházközségi
közösségi élettől, és közömbösek a közügyek iránt, akik el vannak maradva az
egyházfenntartói járulékkal évekre visszamenőleg, vagy akik már rég az ideje
nem jönnek a vasárnapi istentiszteletekre, valamiért amit ők nagyon jól
megtudnak magyarázni saját maguknak és mások fele is igazolják, hogy
távolmaradásuknak igen jól megindokolt oka van.
Szóval a mai vasárnapi
felolvasott bibliai vers azon bibliai versek közé tartozik, amelyet nem lehet
sem félvállról venni, nem lehet elhaladni mellette, nem lehet nem meghallani,
de amit hosszú ideig érdemes hordozni a szívünkben, hogy ott életet dobbantson
bennünk annak dárga üzenete. Ugyanakkor
ez a bibliai vers kísértő mind annak aki prédikál róla, mind aki a prédikációt
hallgatja, hogy mintegy “önigazolás eszközeként” beszéljen vagy hallgasson
róla.
Talán azért nehéz mind a prédikáló mind pedig
a prédikációt hallgató embernek a bibliai vers üzenetét megtalálnia, mert első
szám első személyben fogalmaz: “Mihez
hasonlítsam ezt a nemzedéket ?” Teszi fel a kérdést. És hát nincs olyan ember
aki ne hasonlítaná a saját nemzedékét valamihez. Nincs olyan ember akinek a
lelkében ne formálódna egy “vélemény” ,
egy saját vélemény arról a nemzedékről, arról a kórról amelyben él. Ezt a
véleményét pedig csak úgy tudja kifejezni, ha valamihez hasonlítja. Vagyunk
emberek, amikor saját véleményünk van és talán ha ezeket kimondjuk akkor ezzel
“véleményformálók”, a mai szóval “influenszerek”, leszünk és mert úgy
mondjuk el saját véleményüket, hogy ezt
mások is egy az egybe – amint szoktuk mondani – átveszik, mert egyet értenek
velünk és mert kimondjuk azokat a dolgokat, amelyek mások is tudnak, de nem
mondanak ki. Máskor más dolgokról pedig azt is észrevehetjük, hogy a
véleményünk megegyezik a mások által megfogalmazottakkal, mert ekkor mások
mondják ki azokat a dolgokat amelyekkel mi értünk egyet.
Például a szomszédban
dúló háborúról, a törökországi földrengésről, de közelebb érkezve a saját
határainkon belül is a saját közéletű kérdéseinkről a különböző, eltérő
véleményekkel vagy egyet értünk vagy sem, viszont hasonlítjuk a saját korunkat,
valamihez, hogy ez által is tudjunk egy olyan magatartás-formát felvenni,
amivel úgymond mint egy “ iránytűvel” tudunk tájékozódni a saját korunk
jelenségeiben, történéseiben. Ez az “iránytű” pedig sokszor ahhoz alakul, amint
valamihez hasonlítani tudjuk a saját korunkat, nemzetségünket amiben élünk – és
ez saját tapasztalataink alapján tesszük meg.
Jézus a saját korát,
saját nemzetségét “olyan gyermekekhez” hasonlítja, akik ott ülnek a piacon,
amíg a nagyok ,a felnőttek végzik ügyes-bajos dolgaikat, és szeretnének ők is
élni, szeretnének ők is játszani és mit játszodhatnak mint amit a felnőttektől
láttak és azt saját világukba, gyerekkori történéseik közé eljátszodják, hogy
ez által is megértsék azt a világot amiben élnek. Ha megakarjuk ismerni a
családot akkor hallgassuk meg a
gyermekeket – hiszen a gyermekek arról
beszélnek ami a családban történik. Ha meg akarjuk ismerni a kort amelyben
élünk, nézzük meg, figyeljük meg hogyan és mit, mivel játszanak a gyermekek. A
játék ugyanis a gyermek számára egy lehetőség, hogy benne éljen ő is abban a
korban a nagyokkal, a felnőttekkel együtt. Ha azt látják a gyermekek a
felnőttektől, hogy azok számára természetes az erőszak, a csalás, a hazúgság,
akkor ők is ezt a szemléletet sajátítják el, veszik át, ha pedig azt látják,
hogy a türelem, a becsület, az igazságosság az ami a felnőttek életét leginkább
meghatározza, akkor ezeknek az értékeknek az íze, az életszemlélete épül be az
ők életükbe is.
Szóval Jézus a piacon
játszadozó gyermekekhez hasonlítja a nemzetségét. A gyermek tehát nem felnőtt,
tehát a nemzetsége még nem nőtt fel, még keresi önmagát még nem vállal
felelőségget saját maga életéért, még vigyázni kell rá – de már ígénye van a
közösségre, a közös csapatra ahl játszani lehet.
A gyerekek két részre
oszlanak a piacon: egy részük zenél, furulyázik, énekel, a mások részük pedig
az ének, a zene szerint táncolniuk vagy sírniuk kellene, attól függően, hogy
vidám vagy sirató éneket zenét játszanak nekik a társaik. De ezek a gyermekek
elfelejtettek játszani, nem jó nekik semmi sem, sem a vidám sem a szomrú ének
vagy zene sem. Vagyis eltévedtek és ebben az eltévelyedésben ott ülnek üres
tekintettel magukba hullva és elvesztették a társaikkal, a játékkal a
kapcsolatukat. Vagyis ebben az önelvesztett világban semmi sem “rázza fel
őket”.
Vallás órán a tékozló
fiú példázatát és Jézusnak a 12 éves templomban való elvesztődésének a
történetét mondtam el egy alkalommal és megkérdeztem mi a közös a két
történetben. Egy haramdikos diák azt mondta: “ A tékozló fiú önmagát veszítette
el.”Számomra hihetetlen érett választ kaptam egy haramadikos gyerektől! Igen,
önmagát veszti el az ember, ebben a nemzetségben amiről szól Jézus, mint akinek
semmi sem jó. Nem volt jó Keresztelő
János sem és nem jó maga Jézus sem. Az egyik azért mert nem eszik és nem iszik,
a másik azért mert eszik és iszik.
Kedves testvéreim:
mihez hasonlítaná a nemzetséget amiben élünk? Jézus azért mondta mindezt, hogy
tükröt tartson saját korának, hogy mindenki saját maga számára vonja le a
következtetést hogy amikor mulatni kell tudjon mulatni, amikor gyászolni akkor
tudjon gyászolni.
Ámen.
Sándor Szilárd, lelkész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése