Húsvéti angyalok
“Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint
a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra
váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne
féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.” Mt 28,3-5
Kedves testvéreim!
Elérkezet húsvét ünnepe is, az idén, 2023-ban! Szinte
elrepült az idő karácsony óta, de ugyanakkor úgy tűnik mintha meg is allot
volna. Azt látjuk a naptárban, hogy most van húsvét, mert eltelt már január,
február, március és itt van immár április is – de a természetben amit
tapasztalunk értetlenül állunk az áprilisi havazás, a húsvét nagyheti havazás
előtt. Pedig hogy örndetünk már, annak, hogy kinyílottak a tavasz virágai, hogy
“selymét a barka már kitakarta, és sárga virágját bontja a som”, és mennyire
minden a tavaszt idézte amikor a gólyákat láttuk a mezőn miként lépegetnek
kecses mozdulataikkal. És egyszer csak, minden mintha csak tovatűnő álom lett
volna: elkezdett havazni, a gólyák a magas fészkeiken igazították a havazásban
a tollaikat és a zöld mezőt, a rügybe
borult ágakat belepte a hó, a kék ég fehér ködbe burkolózott. Mindezt a
havazást karácsonykor vártuk, de akkor olyan tavaszias volt minden. Mintha feje
tetejére állt volna minden - legalábbis sokunknak az az érzése. Húsvétkor nem
szeretjük látni amint a nárcisz és más kora tavaszi virago leveleit belepi a hó,
nem örvendünk annak, hogy a rögybe borult fák again is megáll a hó és belepi a
hideg hó a kis rügyecskéket.
Szóval kettős érzésünk van: egyrészt hamar eltelt az idő
karácsonykor, , amikor a naptárra tekintünk, mert látjuk, hogy már 2023
áprilist ír és nem 2022 decembert, másrészt pedig az időjárás a karácsonyi
havas tájra utal. El is indult a sok
vicces megjegyzés az időjárás felborulása kapcsán: hallani, hogy húsvét
alkalmával áldott karácsonyt kívánnak
egyesek, majd mondják, hogy a piros tojást a karácsonyfa alatt kell
keresnünk, és hogy a húsvéti bárány vagy nyuszi szánon érkezik mint a mikulás.
Szóval igyekszünk humorral elütni az élét annak, amiről tulajdonképpen mi sokat
nem tehetünk.
Tehát mintha összezavarta volna valaki, vagy valami a többé-kevésbé erre a tavaszi időre megszokott időjárást,
mintha összezavarta volna valaki, vagy valami a nemcsak az időjárást, de mintha
ezzel együtt sok mindent is összezavart volna. Mintha összezavarodott volna az, ami korábban
egyértelműbb, megszokott volt. Számos példát hozhatnék fel ezzel kapcsolatosan,
de csak egy párat hadd soroljak fel: ennek előtte nem kellett azon
gondolkoznunk, hogy ha valamit vásárolunk, hogy eltudjuk-e olvasni az apróbetűs
részt, ahol azokat az adatokat olvassuk el amit a gyártó közzé tett, azzal
kapcsolatosan, hogy mit tartalamaz az adott élelmiszer, érthetetlen számunkra, hogy abból az
országból ahol háború dúl az itteni gazdák számára előállítási áron alul
érkezik gabona és felvetődik az a kérdés is, hogy nem érdemes a szántóföldet
felszántani és bevetni, mert sokkal olcsóbban meglehet vásrárolni mint az
itthoni előállítási ár, ha így gondolkodunk, akkor nem érdemes a konyhakertbe
sem ültetni semmit, mert a nagy üzletláncokban mindent meglehet vásárolni. A
sort folytahatnánk tovább akár azokkal a mindennapi történésekkel amelyekkel
nap-mint nap találkozunk: mintha elvesztődött volna az emberek egymással szembeni tisztelete, mintha mindent
csak a gazdasági haszonban mérnénk és az örök emberi értékek mintha mára
elvesztették volna korábbi helyüket az életünkből. Olyan örök emberi értékekről beszélek, mint a
kimondott szó hitelessége, a
becsületesen elvégzett munka értéke,
mintha a gyermek elfeledkezett volna idős szüleiről és a szülő elfeledkezett volna kis gyermekéről,
mintha nem lenne közösség, mintha nem lenne templom, mintha nem lenne könyv,
nyomtatott újság, zene, ének – úgy él a mai ember mintha elfeledkezett volna a
lelkéről. Nyugaton már találkozni olyan
templomokkal amelyeket eladtak az adott egyházak szervezetének a képviselői,
mert közösség nélkül maradtak és a templom épületében jobb esetben árvaház,
vagy hajléktalan szállás, de van ahol vendéglő, kocsma, vagy éppen ruhás vagy
alsónemű üzlet működik már. Ezzel egy
időben pedig épülnek más templomok, hatalmas árúházak, bankok és sok más egyéb.
Ez rendben is lenne, hiszen a fejlődésnek nem jó ha gátat vet bárki is. A
szomorú csak az amikor a fejlődésben, a nagy gazdasági hasznot hozó
befektetések során megszűnik az embernek mint értéknek a helye és
munkaeszközként tekintünk csak rá, mint akinek nincs lelke, nincsenek érzései.
Ahol nincs szükség rá egy munkahelyen el lehet dobni, ki lehet cserélni, fel
lehet számolni, mert ha nem hozza meg a kívánt eredményt, vagy hasznot, amit tőle akár írott akár íratlan szerződésben
megkötöttek, akkor már hasznavehetetlen és semmi más nem számít csak az, hogy
az adott haszonelvűségi gazdálkodás ne szenvedjen és minden haladjon az előre
kiszámított gazdasági ütemterv, statisztikai grafikonok szerint, de minden más
felesleges és nem számít, nem érdemes foglalkozni vele – vallja a mai kor
emberéhez tökéletesen alkalmazkodó és ennek az elvárásnak tökéletesen megfelelő
ember. A sem számít, hogy ha felgyűl a szemét a háztájakon, az sem jelent semmit hogy betegség, halál,
földrengés, háború, és megannyi más pusztít, már lassan tudomásul vesszük, hogy
a gazdák látványosan elöntik a tejet,
vagy éppen sztrájba lépnek sok más elégedetlen emberrel, mert az elégedetlenségnek
mintha nem lenne meghallgatója, mintha nem lenne akinek érdemes lenne elmondani
mindezt, mert nincsenek fogodzók amibe kapaszkodni lehet, nincs határ amit be
kellene tartani, nincs szó amit be kellene tartan, csak szétfolyó, üres, néma
és béna, tethetelenségébe belenyúgvó, lemondó , a rügyeket is behavazó világ
lenne csak.
És akkor ezen borús, szomorú, komor életérzés mellett –
elérkezett a tavaszi napéjegyenlőség, és elérkezet utána az első holdtölte, és
elkérkezett húsvét. Nem ilyen váratlanul jött, mint a havazás, vagy mint a kiszámíthatlan
világban váratlanul érkeznek az előre ki nem számítható, bizalmat nem érdemlő,
csak a pontos statisztikákra és grafikonokra oly sokszor hiába alapozó világban oly sok minden. Tudtuk, hogy
elérkezik húsvét, ha havazik, ha szépen süt a Nap. Tudjuk, hogy a tavaszi
napéjegyenlőség utáni holdtölte utáni első vasárnap elkérkezik hozzánk húsvét,
mert ez a hagyomány és ez az isteni rend számunkra világos, érthető, egyszerű
és kiszámítható, ebben ameddig az istenti gondviselés örködik felettünk nem fogunk
sosem csalódni.
Nem hirtelen jött
tehát húsvét – mert érkezett a virágvasárnapi pompával és az ezt követő jézusi
ostorcsattogtatással, a fügefa elszáradásával. Érkezett a nagyhéttel, a
nagycsütörtöki utolsó vacsorával, a nagypénteki kereszthalállal és a
nagyszombati temetéssel és virrasztással.
Tudtuk-e követni a húsvét érkezését a nagycsütörtöki utolsó
vacsorával, az árulással, a jézusi lábmosással, tudtuk-e követni a húsvét
érkezését a nagypénteki keresztrefeszítéssel, tudtuk-e követni a temetésével, a
virrasztásával – hogy valóban elérkezzünk a húsvét öröméig?
Ha nem szántunk, nem boronálunk, ha nem vetünk, akkor nem
fogunk aratni sem, ha nem ültetünk akkor nem fogunk szüretelni sem. Ha nem
nyitjuk ki a szemünket nem fogunk látni, ha nem fordítjuk a
tekintetünket hátra akkor nem látjuk meg azt ami mögöttünk van. Ha
csalódásainkból felgyógyultunk, akkor imserjük meg mit is jelent a bizalom, a
szeretet, a hit. Úgy mint Péter aki a tagadás gyötrelmein túl kellett haladjon
azért, hogy a tagdadóból hitvallóvá lehessen. A történet tehát nem a szombat
első napjával kezdődik, amint a felolvasott bibliai versből olvastam. A húsvéti
havazásnak is vannak előzményei, ami az időjárást befolyásolja, az életmódunk
ahogy élünk, amint a természethez, önmagunkhoz, a másik emberhez, amint az
Istenhez viszonyulunk.
A felolvasott bibliai vers tehát a szombat végével , a hét
első napjával kezdődik, nagypéntek után három nappal. Most hadd ne bonyolodjunk be a teológiai
fejtegetésekbe és a dogmatikai útkeresés labirintusaiba, hogy mikor is volt a
hét első napja, szombat e vagy vasárnap péntek utáni három nappal. Számunkra
most a lényeg az hogy nagypéntek után a hitnek a győzedelmes hetének az első
napján volt, amikor Mária és Mária Magdaléna kimentek a temetőbe. Az ember
temetés után kimegy szerettei sírjához, a temetés után és utána is többször is.
Kimennek hogy ott a sírnál sírassák el szerettüket.
Arról tudosít a húsvti evangélium következő mondatja, hogy “
nagy földindulás lőn”, amikor kimentek ezek az asszonyok a temetőbe a sírhoz.
Mint tudjuk nagypénteken is nagy földindulás lőn, a templom kárpítj meghasadt.
A lélekben is nagy “földindulás” van amikor kimegyünk a temetőbe, mert a
hozzátartozóink elhunytával megindul a föld alattunk, megremeg a lelkünk.
Az evangélium ezután egy angyal megjelenéséről ír: “ az Úrnak
angyala leszállván a mennyből, és odamenvén elhengeríté a követ a sír szájáról
és reá üle arra.”
Karácsonykor az angyalok mennyei szózattal szóltak a pásztorokhoz,
itt az angyalok elhegerítik a követ és ráülnek.
Ezután az angyal leírásával találkozunk. Milyen volt ez az
angyal? “Tekintete mint a villámlás,
ruhája fehér mint a hó.”
Mi történt ezután? Az őrök megijedtek az angyaltől. Mit
mondottak az angyalok az őröknek? Semmit! Pedig oyanok lettek mint a holtak.
Mit őriztek ezek az őrök. Jézus sírját. Tehát elöttük hengerítette el a követ
az angyal, és semmit sem tudtak tenni az őrök.
Kihez szóltak az angyalok? Az asszonyokhoz! Mit mondott nekik? “ Ne
féljetek! “ épp mint a pásztoroknak a karácsonyi történetben!_
A megfeszített Jézust aki keresi nem kell
féljen – mert az angyalok bátorítják őt!
Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése