Szeptember eleje után

Fecskék köröznek a villanydrótok felett, majd helyet keresnek maguknak, egymás mellett szorosan. Szomorú amikor a huzalról a magasfeszültség miatt holtan esnek a földre, mielőtt elindulnának vándorútjukra. 

A fecskéket nem zárja senki kalitkába. Az eresz alá fészket rakó otthonuk körül minden rovartól megtisztítják a helyet. A kalitkába el sem tudnánk képzelni a fecskét. Valószínű a papagájok hazájában is nehezen tudják elképzeni a kalitkát, mint az ők otthonunkat. 

A lélek fecskeszárnyán száguldani, suhanni, repülni kíván. A lélek a papagájok szárnyán is repülésre vágyik. Milyen szomorú, amikor a vándormadarak épp mielőtt szárnyukat bonthanánk a hosszú útra holtan zuhannak alá a mélységbe a magasfeszültségű húzalokról. Az is szomorú amint a papagáj a gyilkos magányában elalszik végleg, és álmot sem lát valószínű többet.

Az emberek otthona nem kalitka és nem magasfeszültségű huzal sem. Pedig ---- sok érdekes dolog előkerül a szavak tarisznyájából ha a mélyére lejtjük a kezünk.

Az otthonomban a belső szobánkban az ajtót ne akarja kinhyitni senki csak ha  beengedjük!Különben  a magasfeszültésgű húzalok, a kalitkák, a fecskék vagy a papagájok és miden lélekrezzenés miként száguldana a szántásra váró mezők fölött ?

.s.sz.

Szeptember elején

Az ősz nem ismeretlen, de mégis az  - amikor a tavasz és nyár után érkezünk. Hiszen tavasszal a rügybe fakadó ágakon  beérett a termés. Ha más szüretel ott ahol eddig az ágakat metszettük, akkor az ősz ismeretlen, mert nem tudni eddig ki metszett, ki szántott és mit hozhat az ősz ott ahol nem munkálkodtunk. A föld, a termő fák, a vizek , a szél , a napsütés, az eső és a havazás megmarad az ismeretlenben is. 

Az ősz ismerős, de mégsem az - mert ott is volt tavasz ahova érkezünk, ahol nélkülünk érkezett meg a nyár és nélkülünk érkezett el az ősz is. Nem tudni, kik és hogyan  és hol szántottak, metszették az ágakat és mi az ami a mienk lehet ott, ahova érkeztünk - mire bíznak ránk, hogy szüreteljük le. Az ismerős ismeretlenben ősszel a mélyszántás ideje is van. 

Az ősz elején eső áztatja a termést adó ágyásokat, ahol már nem sarjad más, mint a gaz, ameddig a dér le nem hervassza a leveleket. Az ősz elején tisztul a levegő, mert szellő szellőzteti a húzatos völgyeket és simogatja meg a vizeket: a forrásokat, csermelyeket, patakokat, folyókat, folyamokat, tavakat és az Óceánt. Az ősz megszínezi a láthatárt és minden ahova lépünk pompában virul. A sár pompájának a ruhájába öltözik minden mi az elmúlásban is új életre születik az idő méhében, majd bölcsőjében.Az ősz a tél anyaméhe, a tavasz bölcsője. Az ősz a bölcsesség öröme és áldása. 

Szemptember elején minden az elmúlás és örök újrakezdés reménységével formálja az elkövetkező tavasz rügyeit, abban az ismerős ismeretlenben és ismeretlen ismerősben ami megadatott nekünk, hogy elkérkezzünk idáig és tovább haladjunk a tovatűnő felhők alatt, az örök mozgó és termést hozó, vizekkel beszőtt és békére teremetett Földön.  Szeptember elején is zeng a csatorna és zeng a szívünk.

s.sz.